Intim gyantázással az egészséges önbizalomért

intim gyantázás

intim gyantázás

Új kozmetikus után kellett néznem, mert a korábbi valahogy elveszítette a lendületet és én már valami egészen másra vágytam. Ezért kezdtem el szörfözni az interneten és rátaláltam a www.satoczkibeakozmetikus.hu oldalra. Nagyon megtetszett a kezdőlap első pár sora, nem olyan volt, mint az eddig megszokottak, hogy rögtön sorolják a kezeléseket, szolgáltatásokat. Azt ígérte, hogy itt a vendég a fontos! Igazából intim gyantára szerettem volna menni, de annyi egyéb csábító lehetőség is volt, hogy komolyan elgondolkodtam rajtuk. Továbbá azt is olvastam, hogy a szalonban testi, lelki és szellemi harmóniára törekszik minden egyes kezelés alatt; nem tudom ezt hogyan lehet megvalósítani például egy intim gyantázás alatt, de igazán kíváncsi lettem és kértem is időpontot magamnak.

Esztétika, igényesség az intim gyantázás?

intim gyantázás

intim gyantázás

Felmerül a kérdés: ha nem divatból, akkor mégis miért igyekszünk megszabadulni az intim (vagy bármilyen) szőrzetünktől? Sok nő (általában az idősebb korosztályból) azért tiltakozik az intim szőrtelenítés ellen, mert úgy gondolja, a szőrzet jelzi az érettséget – vagyis nem szeretne egy serdülő lányra hasonlítani, aki még éppen csak elkezdett pelyhedzeni. A másik nagy kifogás az intim szőrtelenítés ellen az egyenjogúság kérdése: az álláspont képviselői úgy gondolják, hogy csak a férfiak és a média kényszerít minket, nőket a szőrtelenítésre. Való igaz, hogy a tévében, interneten és plakátokon felbukkanó modelleket soha nem látjuk szőrösen, azonban a természetesség képviselői között már olyan személyiségeket üdvözölhetünk, mint Madonna lánya. Ezáltal pedig az ember lánya most már még szabadabban, még több információval dönthet arról, hogy szeretne-e szőrteleníteni vagy nem. Bármelyik oldalon is álljunk, egyet véssünk az eszünkbe: nem leszünk attól kevésbé igényesek, ha nem szőrtelenítünk, hiszen az ápoltság nem ezen múlik, az esztétika pedig ízlés és divat kérdése – ami, mint tudjuk, évről évre változik. A szőrtelenítés lényege valójában a komfortérzet. Szeretettel várlak benneteket intim gyantázásra is, bővebb információ a https://satoczkibeakozmetikus.hu weboldalon!

Miért jó a szemöldök laminálás?

szemöldök laminálás

szemöldök laminálás

A szemöldök laminálása előtt
fazonigazítást kapsz mindkét szemöldökre, utána jön a tartós fixálás,
hogy ne zavarjanak a kósza szálak. A laminálás során a szemöldököt
befésülik olyanra, amilyenre szeretnéd, hogy álljon, majd
szimmetrikusra igazítják mind a két oldalt. A könnyen formázhatóság
miatt bekenik egy anyaggal, ezután egy olyan tartós anyaggal vonják
be, amitől a kapott forma akár 2 hónapig is megőrzi rendezettségét. gy
nem kell aggódnod a napi szintű szemöldök formázásával, igazításával.
Ráadásul a víz sem kezdi ki az elért tartást. Azonban a kezelést
követő egy-két napban oda kell figyelni arra, hogy ne érje nedvesség.
Ha Neked is felkeltette az érdeklődésedet az a hódító őrült trend és
nem szeretnél többet azzal foglalkozni, hogy szimmetrikusra fésült,
fixáld a szemöldök, akkor itt a lehetőség, hogy kipróbáld a
szemöldök laminálást! Próbáld ki és robbanj be a trendbe te is
tökéletes, szimmetrikus szemöldököddel! Szeretettel várlak
szemöldöklaminálásra is, foglalj időpontot a
https://satoczkibeakozmetikus.hu weboldalon!

Férfi intim gyanta!

férfi intim gyanta

férfi intim gyanta

A borotválkozás és a szőrtelenítés tavasszal és nyáron még kardinálisabb téma, mint télen. Ilyenkor rövidülnek a szoknyák, előkerülnek a sortok és az ujjatlan pólók, toppok és blúzok. A szőrszálakat valljuk be őszintén nem szívesen látjuk ma már magunkon. Már nem divat a szőrös hónalj és nagy figyelmet fordítunk az egyéb látható és ruhával takart területek szőrtelenítésére is. A lábak, az arc és az intim testrészek kezelésére többféle lehetőségünk van. A szőrtelenítő krémek, a borotválás és a gyantázás. Sokan otthon végzik el ezeket a műveleteket, melyekhez be kell szerezniük a szükséges termékeket, eszközöket. A legjobb, leggyorsabb és legegyszerűbb módja ennek! Nézz körül a https://satoczkibeakozmetikus.hu/ weboldalon és jelentkezz be hozzám, kérj időpontot várlak szeretettel!