Öntözés mindenkinek a neten

ontozesSzeretek új emberekkel megismerkedni, hiszen nekik köszönhetően tágul a látókörök és megtudok olyan dolgokat, melyekkel korábban nem voltam tisztában. Két hete például egy kertésszel találkoztam az unokaöcsém lakodalmában. Eleinte csak kerülgettük egymást, amit észrevett a menyasszony is, így bemutatott minket egymásnak. Kiderült, hogy Zsombor a kereszttestvére, így szinte együtt nőttek fel. A lakodalom alatt nagyon sok dologról beszélgettünk, ám azt, hogy ki mivel foglakozik csak érintettük, mivel egyikünk sem szeretett volna „dolgozni” aznap. Búcsúzáskor megegyeztünk, hogy még keressük egymást. A hét elején csörgött is a telefonom, így megbeszéltünk egy találkozót. Mivel nekem nincs autóm felajánlotta, hogy értem jön. Utólag tudom, hogy ezt nem kellett volna, hiszen mikor meglátta kertemet elszörnyülködött a szárazsága miatt és azonnal locsolni kezdett. Az öntözéshez szükséges eszközök csak részben voltak adottak, hiszen mindössze egy kannám volt,így eléggé sokáig tartott a dolog neki is. - http://www.ontozestechnikabolt.hu/

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!