Első lépések egy cégalapítás során.

bt alapítás

bt alapítás

Azt tudjuk jól, hogy az életben, mindig az első lépések a legnehezebbek. Olyan területre pedig, ami számunkra ismeretlen, ez halmozottan érvényes. Egy cégalapítás első lépései sem ott kezdődnek, hogy elmész ügyvédhez és aláírjátok a társasági szerződést. Sokkal korábban már el kell kezdeni! A legelső, egy vállalkozói ötlet, és ennek megvalósíthatósága, beletartozva a személyeket és egyéb feltételeket. Elkészült az üzleti terv, már meg is tervezted a fejedben a logót, határozott elképzelésed van arról, hogy kiknek szeretnél eladni és azt milyen módon fogod megvalósítani. Ha minden együtt van, akkor jöhet a cégalapítás! Az pedig úgy történhet, hogy egyeztetsz a topcegalapitas.com oldalon megtalálható telefonszámon az ügyvéddel egy időpontot. A megbeszélések után elindítjátok a céged bejegyzését a cégbíróságon. Ebben is, mint többek között a  cégnév kiválasztásában, vagy a megfelelő cégformában is segítségedre lesznek, mint ahogyan a nyomtatványok kitöltésében, és benyújtásában is! Megmondom őszintén az utolsó lépés a legkönnyebb!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!